Jobb agyféltekés rajztanfolyam 5 percre az Örs Vezér tértől és a Stadionoktól!
Szeretne rajzolni, csak nem tud?
Már a kérdésfeltevés is rossz! Mindenkiben megvan a rajzolás képessége, csak nem mindenki tudja használni.
Képtelenségnek hangzik, de 3-4 nap alatt bárki képes megtanulni élethű portrét , csendéletet, bármit megrajzolni. Az emberek azt gondolják, hogy ehhez különleges tehetség szükséges. Pedig csak arról van szó, hogy a bal agyfélteke tudatossága, logikus megnyilvánulása akadályozza kreativitásunkat.Márpedig az emberek 95 százalékát bal agyféltekéje irányítja racionális gondolkodás, merev, tanult szabályok alapján.
Ha a bal agyfélteke irányítása alapján rajzolunk, azt úgy tesszük, ahogy valamikor, talán még az óvodában megtanultuk. Így kialakultak bizonyos sztereotípiák, melyektől meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy a bennünk rejlő művész elő tudjon bújni. Ennek a folyamatnak vannak technikái, melyeknek elsajátítása révén olyan alkotásokra leszünk képesek, amit el sem tudtunk eddig képzelni!
NAGYOBB KÉP ITT Ez alatt a négy nap alatt a jobb agyféltekés rajzolás technikáinak elsajátítása mellett megtanulunk látni! Ez megtermékenyítőleg
hat még a gondolkodásunkra is.
Meglepődve fogja tapasztalni a harmadik-negyedik nap végén, hogy nemcsak rajzolni tud, de újszerűen látja a világot maga körül.
Ön szerint merre forog a táncosnő?
Ha kíváncsi a válaszra,kattintson ide!
Manapság nagyon divatos lett a "jobb agyféltekés rajzolás". Tényleg csodának tűnik mindaz, amit a négy nap alatt sikerül véghez vinni. Aki tud egy egyenes és egy görbe vonalat húzni, az élethű portrét is képes rajzolni egy négynapos, intenzív tanfolyam után.
Mindez egy igen egyszerű tényen alapul: "Rajzoljuk azt, amit látunk!".
Igenám, de az agyunk egyik fele, a bal agyfélteke nagyon "okos"! Az évek, évtizedek alatt felhalmozott tudásunkhoz igazítva korrigálja, egészíti ki a látottakat. Így elmondhatjuk, hogy nem is olyan egyszerű azt rajzolni, azt visszaadni, amit valójában látunk (például egy emberi arcot).
Erre jött rá annak idején, még a '70-es években Dr Betty Edwards, aki gondolkodó ember lévén nem lépett túl a problémákon, hanem megoldást keresve a kor nagy felfedezését, a jobb és a bal agyfélteke különböző működését ötvözte tapasztalataival. Megszületett a módszer, mely azóta meghódította a világot.
Ennek segítségével képesek vagyunk átállítani agyunk irányítását úgy, hogy a vezető szerep a jobb agyféltekének jusson.
Mint köztudott; a bal agyfélteke a gondolkodás, a tanult elvek, a tudás illetve a logika főszereplője; míg a jobb félteke a hangulat, a művészet, az egységben való látás, a benyomások alapján működik. Ahhoz, hogy ilyen váltásra képesek legyünk, be kell gyakorolni bizonyos technikákat.
A négy nap egyik legfontosabb feladata ezek elsajátítása. A másik nagyon fontos feladatunk megtanulni úgy látni, hogy elvonatkoztassunk a bal agyfélteke kiegyenlítő tudatosságától.
Ehhez garantáltan élvezetes rajzfeladatok szolgálnak. Megtanuljuk a vonalakat egymáshoz viszonyítva vizsgálni, a fény-árnyék összefüggéseit meglátni, illetve hozzászoktatjuk a szemünket az arányok meglátásához.
A látszat ellenére nem csoda történik. "Csak" megtanulunk rajzolni! Ettől nem lesz még művész senkiből sem. Gondoljunk arra, hogy a nagy művészek is úgy kezdik pályafutásukat, hogy szorgalmasan másolják a nagy elődök műveit. Addig teszik ezt, míg meg nem tanulnak festeni, rajzolni. A művészet majd a technikai tudásra épülve tör magának utat.
Betty Edwards erre vállalkozott: a technikai tudás elsajátításának módszerét dolgozta ki sikeresen. Tanfolyamaim során ezt a módszert oktatom.
A jobb agyféltekés rajzolás módszerének elsajátítása során nemcsak rajzolni tanulunk meg. A lényeg, hogy megtanuljunk látni. Nemcsak azt, amit rajzolunk, hanem az egész világot: a technika elsajátítása után másképp fogjuk látni az elénk gördülő gondokat, továbbá segíti leküzdeni az önértékelési problémákat, elűzni illetve feloldani a félelmeket, gátlásokat. Sőt, a tanfolyam során hatalmas önbizalom-növekedés tapasztalható minden résztvevőnél: az első napon a legtöbben szégyellik kezdeti rajzaikat, később viszont a résztvevők egymást biztatják, egymás sikerein felbuzdulva önbizalmat nyernek. A tanfolyamok mindig kellemes, hangulatos légkörben telnek; a végére pedig barátságok születik.
Milyen korosztálynak ajánlott a jobb agyféltekés rajzolás illetve a tanfolyam? Alapvetően 13 évnél szokták meghúzni az alsó határt, felső pedig nincsen. Azonban többször volt már a tanfolyamon 11-12 éves résztvevő is, ők is sikeresen elvégezték a tanfolyamot. A tanfolyamokon már jelen volt minden korosztály, a köztük lévő különbségekből eddig soha nem adódtak gondok, mindenki megtalálta a közös hangot a többiekkel.
Egész évben egyaránt indulnak három- és négynapos jobb agyféltekés, valamint színes rajztanfolyamok. A háromnapos tanfolyamokra elsősorban azért van szükség, mert nem mindenki tud a szabadidejéből négy napot erre áldozni, hármat viszont már sokkal könnyebb (általában péntek-szombat-vasárnap). Mind a 3, mind pedig a 4 napos tanfolyamok során a leadott tananyag, valamint az elvégzett gyakorlatok és feladatok ugyanazok. Mindkét esetben a tanfolyam összesen 24 órát tesz ki: háromnapos esetén napi 8 óra, négynapos esetén napi 6 óra. Tehát a háromnapos tanfolyamot végzők semmivel sem kapnak kevesebbet, csupán kissé intenzívebben sajátítják el a jobb agyféltekés rajzolás módszerét (valamint a színes rajztanfolyam anyagát).
Nagyon fontos, hogy a jobb agyféltekés rajzolás módszerének elsajátításához nincsen szükség semmilyen előképzettségre, tapasztalatra.
A színes rajztanfolyamon történő részvételhez viszont elengedhetetlen az alap rajztanfolyam elvégzése, hiszen az ott tanultakra építkezünk!
Üdülési csekkel is fizetheti a tanfolyam díjának akár csak egy részét, akár a teljes egészét,valamint ajándékutalványt is vásárolhat vele. A kedvezmények üdülési csekkel történő fizetés esetén is érvényesek.
TARTALOMJEGYZÉK:
BAL OLDAL (minden, ami a jobb agyféltekés rajzolással kapcsolatos):
bemutatkozás: néhány szó rólam (eddigi pedagógusi munkámról, kreatív tevékenységeimről), illetve arról, hogyan kerültem kapcsolatba a jobb agyféltekés rajzolással
jelentkezés, árak: itt találja meg a jobb agyféltekés és színes rajztanfolyamok díját, az aktuális és folyamatos kedvezményeket, valamint itt tud jelentkezni is
helyszín és időpontok: a tanfolyam helyszíne, annak megközelítése tömegközlekedéssel vagy autóval, mindehhez térképek, valamint a legközelebbi jobb agyféltekés rajztanfolyamok időpontja
elérhetőségek: itt tud kapcsolatba lépni velem, valamint itt találja meg telefonszámomat és email-címemet
galéria: az eddigi tanfolyamokon készült fekete-fehér rajzok és színes alkotások közül talál egy válogatást
JOBB OLDAL (a jobb agyféltekés rajzoláshoz kapcsolódó érdekességeken túl itt találja a színes rajztanfolyam és a millefiori ékszerkészítő tanfolyam részleteit is):
helyszín és időpontok:a tanfolyam helyszíne, annak megközelítése tömegközlekedéssel vagy autóval, mindehhez térképek, valamint a legközelebbi színes rajztanfolyamok időpontja
jelentkezés, árak:itt találja meg a jobb agyféltekés és színes rajztanfolyamok díját, az aktuális és folyamatos kedvezményeket, valamint itt tud jelentkezni is
emlékkönyv: itt az eddigi tanfolyamok résztvevőitől olvashat élménybeszámolókat
ajándékutalvány: e menüpont alatt találja meg az ajándékutalványokkal kapcsolatos tudnivalókat, valamint itt adhatja le rendelését is
gyakorlatok, tesztek: betekintést nyerhet a jobb agyféltekés rajzolás módszerének elsajátításába (annak egyik első lépésébe), valamint tesztelheti, mely agyféltekéje a dominánsabb, továbbá egy érdekes kártyatrükköt is kipróbálhat
szójegyzék: a jobb agyféltekés rajzolás módszeréhez kapcsolódó kifejezések magyarázata
millefiori tanfolyamok: a jobb agyféltekés rajzoláson és a színes rajztanfolyamokon túl millefiori ékszerkészítő tanfolyamokat is tartok, itt erről talál információt
részletek és jelentkezés: itt találja meg a millefiori "gyurmatanfolyam" részleteit (helyszín, megközelítés, időpontok, díjak), valamint itt tud jelentkezni is
A tanfolyam végén minden résztvevő megkapja rajzai digitalizált változatát is.
Kövesse a legfrissebb információkat, és értesüljön elsőként a legújabb akciókról, kedvezményekről!